Döbbenetes dologra jöttek rá a kutatók a patkányokkal kapcsolatban
A Richmondi Egyetem kutatói egy rendkívül érdekes kísérletet végeztek, amelyben vezetni tanították a rágcsálókat.
A Richmondi Egyetem kutatói egy rendkívül érdekes kísérletet végeztek, amelyben vezetni tanították a rágcsálókat.
A Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács megbízásából az idén elkészült a Duna-Tisza közi Homokhátság Területfejlesztési Koncepciója és Programja.
A műanyagok helyettesítő bioanyagok is jelentős károkat okozhatnak környezetünkben.
A digitális eszközök már a legelőre alapozott húsmarhatartásban is komoly támogatást nyújtanak.
A szőrmefarmok potenciális veszélyforrást jelenthetnek a jövőbeli világjárványok kialakulásában.
Szőlőültetvények segíthetnek a kutatóknak megálmodni a „klímabarátabb” mezőgazdaságot
Félő, hogy az éghajlati jellemzők éven belüli eloszlásának ilyen komoly átrendeződését sok faj nem fogja tudni lekövetni.
A kutatók már foglalkoznak olyan alternatív, szabad fiaztatási módszerek kidolgozásával, melyek bevezetése hazánkban is elkerülhetetlen lesz.
A Bodrogban tízszer annyi, 214,8 mikroműanyagot mértek egy köbméter vízben, mint amennyit legutóbb a Balatonban.
Egy friss kutatás szerint az élelmiszernövények közel kétharmadára már nem jut elegendő beporzó.
A 100 évesnél idősebb fák a korábban gondoltnál sokkal jobban segítenek a felmelegedés elleni küzdelemben.
Sikeresen zárult a juhfajták ellenállóképességét vizsgáló magyar-bosnyák kutatói együttműködés.
A rovarirtó szerek fontos szerepet töltenek be a gyomok, a kártevők és a kórokozók elleni küzdelemben, azonban egyre több negatív hatásukra derül fény.
A klímaváltozás hatására minimális mértékben már meghosszabbodtak a napok a Földön.
Az El Niño nagy mértékben befolyásolja bolygónk klímáját, kutatók szerint visszafordíthatatlan következményeket okozhat.
A tanulmány szerint a kígyógombák genomja rekordernek számít a gombák között mind a mérete, mind a kódolt gének száma alapján.
A mesterséges intelligencia a fákon lévő virágokat számolja meg olyan képek alapján, amiket akár egy okostelefonnal is el lehet készíteni.
A legfrissebb kutatás alapján minden szempontból biztonságos a budapesti csapvíz.
Teljesen környezetbarát növényvédő szerrel rukkoltak elő a holland kutatók a tripszek ellen.
Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során.
A talajok minőségének romlása Európában a talajok közel kétharmadát, világszinten pedig mintegy 40 százalékát érinti.
Együttműködés nélkül nincs sok esélye a magyar vetőmag-nemesítőknek, -előállítóknak és -forgalmazóknak.
Az AVHGA ügyvezető igazgatója szerint a pályázatok jelentős felívelést hoznak az agrárhitelezésben.
Nézegess képeket az idén már háromnapos siófoki Portfolio Agrárszektor 2024 Konferenciáról.
Az adóelkerülés visszaszorítása érdekében minimumárat vezettek be az ukránok a gabonafélékre.