Az MTVSZ emellett fellép azért is, hogy a hazai éttermekben és a közétkeztetésben ne használjanak génmódosított műhúst, ezért az elmúlt napokban levélben megkerestek több mint 200 éttermet. Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője a közleményben kiemelte: a fenntarthatatlan állattenyésztés által okozott problémákra sokan a megoldást a műhúsban látják. Csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogy azt milyen módon állítják elő, növényekből kivont fehérjéből készített, vagy állati sejtből kitenyésztett műhúsról, azaz laborhúsról van szó, vagy pedig génmódosított élesztővel megtermelt, génmódosított szója hozzáadásával készített műhúsról - tette hozzá. A kockázatok ismeretében azt kérik a kormánytól és az Országgyűléstől, hogy a laboratóriumi műhús tilalmát terjesszék ki a génmódosított műhúsra is.

Hamarosan eldőlhet a műhús sorsa Magyarországon: kész a javaslat
Az EU-ban jelenleg nincs egységes szabályozás, a laboratóriumi húst az új élelmiszerek kategóriájába sorolják, amelyek forgalmazása engedélyhez kötött.