2024. augusztus 24. szombat Bertalan
Megkezdődött a talpra állás: több üzemét is újraindította az angol traktorgyártó

Megkezdődött a talpra állás: több üzemét is újraindította az angol traktorgyártó

agrarszektor.hu
A JCB közel két hónapnyi leállás után bejelentette, hogy részben újraindítja a termelést öt angliai gyáregységében, hogy kielégítse a mezőgazdasági gépek iránti keresletet. Az angol traktor- és munkagépgyártó még március 18-án zárta le mind a kilenc gyáregységét, amelyek közül egyet azóta már részben újra megnyitott.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Majdnem két hónapnyi szünet után a JCB bejelentette, hogy alacsony szinten bár, de újra megkezdték a termelést a cég öt gyáregységében, írta meg a Farming UK. A járványveszélyre való tekintettel a cég fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be, valamint vállalta, hogy a munkavállalók védelme érdekében elegendő mennyiségű maszkkal és kézfertőtlenítővel látja el az alkalmazottakat. Ezen kívül a munkavállalóknak ellenőrizniük kellett az egészségüket, mielőtt elhagyták volna az otthonukat. Az ellenőrzéseket egy egészségügyi csapat felügyelte.

A JCB a koronavírus-járványra való tekintettel február közepén még csak visszafogta a termelését, igaz, ezt az indokolta, hogy a kínai gyárbezárások miatt a beszállítóik nem tudták eljuttatni hozzájuk a gépek gyártásához szükséges alkatrészeket. Az intézkedés a cég 6500 munkavállalójának körülbelül kétharmadát, nagyjából 4000 embert érintett.

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy hónappal később, március 18-án a JCB bejelentette, hogy teljesen leállítja gyárait. A munkásokat kényszerszünetre küldték, noha a cég vállalta, hogy az otthon maradó munkások megkapják korábbi fizetésük 80%-át. Az eredeti tervek szerint csak március végéig tartott volna a kényszerleállás, aztán a JCB bejelentette, hogy legalább április végéig zárva tartja a gyárait.

EZ IS ÉRDEKELHET

A JCB vezérigazgatója, Graeme Macdonald elmagyarázta, hogy a termelés csak nagyon alacsony szinten indult újra, főképpen azért, hogy a cég ki tudja elégíteni a mezőgazdasági gépek iránti keresletet. A vezérigazgató elmondta, hogy az újraindítás előtt a cég átfogó vizsgálatot folytatott annak kapcsán, hogy milyen széleskörű intézkedésekre lesz szükségük a munkavállalóik védelme érdekében.

Olyan intézkedéseket hoztunk, amelyek garantálják, hogy a munkavállalóink mindenkor egymástól biztonságos távolságban tudjanak dolgozni. Azoknál a munkaköröknél, amelyeknél a kockázatok magasabbak, arcvédők is rendelkezésre állnak

- mondta Graeme Macdonald.

A cég Staffordshire megyében található rocesteri központja, valamint két Cheadle-ben található gyáregysége indult el újra, valamint a váltóműveket gyártó Wrexham-i és a vezetőfülkéket előállító Uttoxeter-i üzemek termelése kezdődött meg ismét. Ezzel a JCB-nek több mint 400 alkalmazottja állhatott ismét munkába.

(Címlapkép forrása: JCB)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. augusztus 23. 16:31