KITE-tanszéket hoznának létre a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen

KITE-tanszéket hoznának létre a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen

agrarszektor.hu
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a KITE Zrt. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), az erről szóló dokumentumot Szabó Levente, a KITE vezérigazgatója és Gyuricza Csaba, a MATE rektora sajtótájékoztató keretében írta alá a nádudvari KITE-központban kedden.

Szabó Levente emlékeztetett arra, hogy cégüknek több mint két évtizedes kapcsolata volt a MATE jogelődjével, a gödöllői egyetemmel. A mostani együttműködéssel stratégiai partneri együttműködéssé fejlesztik a kapcsolatukat, amely az oktatás, nevelés, kutatás területén kiterjed a mezőgazdasági mérnöki, az agrármérnöki, a mezőgazdasági gépészmérnöki területekre, és a szakképzésre - jelezte a vezérigazgató. Hozzátette, hogy a KITE a jövőben a MATE hallgatói gyakorlati képzésének bázisa lesz, de kétirányú az együttműködés: jelenleg a KITE harminc dolgozója vesz részt az egyetem posztgraduális képzésein.

Szabó Levente és Gyuricza Csaba (Forrás: MATE)

Közeleg az agrárium kihagyhatatlan csúcseseménye - Agrárszektor Konferencia december 9-10-én

Már csak néhány nap, és kezdődik az év nagy agráreseménye, a siófoki Agrárszektor Konferencia. A kétnapos esemény az agrárgazdaság legaktuálisabb és legforróbb témáit vonultatja fel csaknem húsz kerekasztal-beszélgetésben és száz előadóval december 9-10-én. A rendezvényen az államigazgatási, a vállalati, a pénzügyi és a szakmai-érdekképviseleti szféra csúcsvezetőitől hangzanak el azok az információk, amelyeket a piaci szereplők felhasználhatnak jövő évi és hosszabb távú eredményes gazdálkodási döntéseikhez. Emellett a konferencia lehetőséget nyújt a kapcsolatépítésre és a networkingre is. Ne hagyja ki a siófoki Agrárszektor Konferenciát december 9-10-én!

Gyuricza Csaba azt mondta, a KITE a legnagyobb mezőgazdasági vállalkozásként hatást gyakorol az egész magyar mezőgazdaságra, az egyetemnek padig az a célja, hogy a térség legfajsúlyosabb agrárfókuszú felsőoktatási intézménye legyen. Kiemelte a rektor a precíziós mezőgazdaság kihívásait, amellyel csak akkor tud lépést tartani a felsőoktatási intézmény, ha a piac legjelentősebb szereplőivel működik együtt. Ennek eredményeként olyan szakemberek tudnak képezni, akik használható tudással kerülnek a piacra - fűzte hozzá. Az egyetem középtávú célja, hogy a magyar felsőoktatásban egyedülálló módon, KITE-tanszéket hozzanak létra a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen - mondta Gyuricza Csaba.

Címlapkép forrása: MTI/Bruzák Noémi

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?