Milliárdos gigaberuházás Szentesen: hatalmas bővítésbe kezdett a DélKerTÉSZ
Több mint 10 ezer négyzetméterrel bővíti központi telephelyét a cég.
Több mint 10 ezer négyzetméterrel bővíti központi telephelyét a cég.
A forróságban minden csepp számít!
A gabonafélék drágulása húzta a felvásárlási árakat áprilisban.
Nehéz éve volt tavaly a magyarországi termesztőknek.
Nem olyan egyszerű, mint gondolnánk.
Érdemes belevágni, rövid időn belül megtérülhet a beruházás.
Félhetnek a büdösbogarak.
Vétek lenne kiönteni.
Hazánkba is megérkezett a díjnyertes, sötétlila zöldség.
Mutatjuk, mit, mivel érdemes társítani a kertben.
Idén több átvevőpontra rendelhetők meg a palánták.
Az első növényeket már sikerült betakarítani.
Ki ne vágyna egész évben bőséges, friss termésre?
Finomabb és olcsóbb, mint a bolti.
A kis területek is megannyi lehetőséget rejtenek magukban.
Nem mindegy, mi kerül a hagyma mellé a kertbe.
Ki mondta, hogy az árnyék csak rossz lehet?
Mi lehet a titkuk?
2020-ban enyhe visszaesés volt az európai zöldségtermelésben.
Egy napsütötte ablakpárkány, néhány betartandó tipp és már kész is.
Március 19-én rendezi meg a Portfolio Csoport idei kecskeméti Agrárium Konferenciáját.
A helytakarékosság az összes kertészeti termesztési ágazatban kulcskérdés, kicsiben és nagyban is.
A szakértők szerint nem biztos, hogy már idén fellendülhet a mezőgazdasági gépek forgalma Magyarországon.
A Versenyhivatal szerint piacbefolyásolást követhetnek el az érdekképviseleti szervek, amikor a közleményeiket megfogalmazzák.
Szinergikus szemléletmódra van szükség a növényt érő stresszhatások hatékony kezeléséhez.