Kiderült az igazság a magyar tojásról: ezt neked is tudnod kell vásárláskor
Rengeteg tényező befolyásolja a tojás árának emelkedését, de a szakértők szerint az év második felében javulhat a helyzet.
Rengeteg tényező befolyásolja a tojás árának emelkedését, de a szakértők szerint az év második felében javulhat a helyzet.
Európai szinten is jól állnak a magyar gazdaságok a trágyatároló létesítmények terén.
Az elmúlt években tapasztalt megugrás végre csökkenésnek indultak a mezőgazdasági árak Magyarországon.
A legnagyobb európai pezsgőkészítő nemzet egyedül annyit pezsgőt és habzóbort állít elő, mint a második és a harmadik együttvéve.
Az első becslés alapján az állattenyésztés teljes termelési volumene csaknem 5 százalékkal bővült idén.
Jócskán megugrott az Európai Unió agrár-élelmiszeripari kereskedelme az év első felében.
Magyarország a tejtermelés, és a tejfogyasztás terén is jó helyen áll a ranglistákon.
Új agrárinformációs portált hozott létre az ágazat szereplőinek az Agrárközgazdasági Intézet.
Országszerte több mint 22 ezer egyéni gazdaság mezőgazdasági összeírását kezdte meg a Központi Statisztikai Hivatal.
A K&H legfrissebb felméréséből kiderült, hogy stagnál a hazai cégek innovációs tevékenysége.
A kutyatartó háztartások aránya 2018-ban 36 százalék volt, míg a 2023-as adatok szerint már 56 százalék.
Az Eurostat elemzéséből kiderült, mely magyar megyékben élnek a legtöbben a mezőgazdaságból.
Továbbra is csökken a sertés- és marhavágások száma Magyarországon, de feljövőben vannak a baromfi- és a juhvágások.
2023 első negyedévében közel egyharmadával kevesebb volt Magyarország agrár-külkereskedelmi aktívuma, mint előző évben.
A legfrissebb adatok szerint márciusban 13,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma.
Mostanra már csak sertésből több mint kétszer annyi él a Földön, mint vadon élő emlősből.
2005 és 2020 között több mint 5 millió gazdasággal lett kevesebb az Európai Unióban.
Jelentősen kevesebb műtrágyát vásároltak a magyar gazdák 2022-ben mint egy évvel korábban.
Idén várhatóan már nem nő tovább a háztartások számára az élelmiszervásárlás terhe.
Az elmúlt években hihetetlen mértékben megnőttek a mezőgazdasági árak Magyarországon.
Égetően nagy szükség van a fiatalításra a magyar és az európai mezőgazdaságban is.
Körülbelül 35-40 éve még nagy kuriózum volt hazánkban a banán, majd a téli időszakok rendszeresen kapható gyümölcsévé vált.
A biodinamikus gazdálkodás figyelembe veszi a holdfázisokat, és bár több része tudományosan nem megmagyarázható, mégis működik.
Az Állatorvostudományi Egyetem rektora elmondta: a száj- és körömfájás nem gyógyítható és komoly fájdalmakkal jár az állatoknak.
A mezőgazdasági szektor képviselői szerint a tervezett új kikötői díjak súlyosan veszélyeztetik az amerikai gazdaságot.
Megújult a közkedvelt starter műtrágya, a Corn Starter Pro
A kukorica növény mérete, termésének mennyisége és minősége a rendelkezésre álló víztől, tápanyagtól és fénytől függ, amit a szántóföldön lévő gyomok korlátozhatnak.
Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke.
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.