Japán-amerikai együttműködés hozhatja el a mezőgazdaság legújabb robottraktorát

Japán-amerikai együttműködés hozhatja el a mezőgazdaság legújabb robottraktorát

Partnerségre lépett a Kubota az Nvidiával. A japán mezőgazdasági gépgyártó az amerikai számítástechnikai vállalattal közösen fogja kifejleszteni az önvezető robottraktorait. A tervek szerint az Nvidia grafikus processzoraival, mesterséges intelligenciájával és kameráival a Kubota traktora képes lesz a teljesen önálló munkavégzésre.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A Kubota régóta foglalkozik már a teljesen önálló robottraktorok gondolatával, a jármű legelső tervezett változatát pontosan fél évszázaddal ezelőtt, 1970-ben mutatta be a japán gyártó. A Kubota idén januárban pedig bemutatta az úgynevezett "X tractor" koncepcióját, ahogy arról az Agrárszektor is beszámolt.

EZ IS ÉRDEKELHET

A Kubota most ismét közelebb jutott az öt évtizedes álom megvalósításához. A japán gyártó az amerikai számítástechnikai vállalattal, az Nvidiával kötött partnerségi megállapodást, írta meg a Future Farming. Ennek értelmében a Kubota traktorába az Nvidia által kifejlesztett grafikus processzorok, mesterséges intelligencia és olyan kamerák kerülnének, amelyek azonnal fel is dolgozzák a begyűjtött adatokat. A grafikus processzor és a mesterséges intelligencia pedig azért lenne felelős, hogy a jármű percnyi pontossággal tudja elemezni az időjárási adatokat és a növények állapotát.

A japán gyártó azért is ennyire elkötelezett a robottraktorok mellett, mert a japán mezőgazdaságban nagyon jelentős a munkaerőhiány és a gazdálkodási hatékonyság is alacsony. A vállalat kijelentette, hogy ezek ellen az okos mezőgazdaság mielőbbi bevezetése lehet csak a megfelelő válaszlépés.

A Kubota egyébként 2017-ben már elindította az Agrirobo traktorszériáját. Ezek a gépek képesek önállóan közlekedni, és radar segítségével észlelni a környezetüket. Mesterséges intelligencia viszont nincs bennük, ezért emberi felügyeletet igényelnek. 2020 januárjában egy kiotói kiállításon a Kubota bemutatta az "X tractor" koncepcióját. Ezt már úgy képzelték el, hogy mesterséges intelligencia segítségével, és teljesen elektromos hajtással fog működni. A jelenlegi együttműködésnek köszönhetően a Kubota egy lépéssel közelebb került önként vállalt küldetése a valóra váltásához.

(Címlapkép forrása: Kubota)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. augusztus 23. 16:31