Aggasztó hírek jöttek a Balatonról: ebből még nagy baj lehet

Aggasztó hírek jöttek a Balatonról: ebből még nagy baj lehet

MTI
Műholdas felvételek és helyi mérések szerint évtizedenként 0,7 Celsius-fokkal emelkedett a Balaton átlaghőmérséklete az elmúlt 20 évben. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) felmérése azt is kimutatta, hogy a tó nyugati része főleg tavasszal és nyáron, keleti része inkább ősszel és télen melegszik. A kutatók szerint a következő évtizedekben is hasonló ütemű melegedés várható, ráadásul a tó beépítése is csak erősíti ezt a folyamatot.

Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A sekély tavak, mint például a Balaton, különösen érzékenyek a klímaváltozásra, mert gyorsabban melegednek fel és hűlnek le, mint a mélyebbek, és a vízháztartásuk is érzékenyebb. A sekélyebb tavak a magasabb hőmérséklet miatt több vizet párologtatnak el, ami vízszintcsökkenéssel járhat, ezért a Balaton is jobban ki van téve a hőmérsékleti változásoknak. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai archivált műholdas adatok felhasználásával azt vizsgálták, hogyan változott a tó felszíni vízhőmérséklete az elmúlt 20 évben. Műholdas felvételek és helyi mérések segítségével megállapították, hogy a Balaton átlaghőmérséklete évtizedenként 0,7 Celsius-fokkal emelkedett. A hőmérséklet-növekedés a legsekélyebb, nyugati Keszthelyi-medencében volt a legnagyobb: 2000 és 2024 között 1,8 Celsius-fok.

EZ IS ÉRDEKELHET

A felmérés azt is kimutatta, hogy a Balaton sekélyebb, nyugati része főként tavasszal és nyáron, míg a tó mélyebb, keleti része inkább ősszel és télen melegszik - magyarázta a közleményben Somogyi Boglárka tudományos főmunkatárs, a Hidrobotanikai és Mikrobiális Ökológiai Kutatócsoport vezetője. Arról, hogy 10 vagy 20 év múlva mennyivel emelkedhet a Balaton átlaghőmérséklete, még nincsenek pontos számaink - mondta Li Huan, a tanulmány elsőszerzője, ugyanakkor hozzátette: már elkezdtek dolgozni egy hosszabb, több évtizedes utóvizsgálaton, hogy pontosabb előrejelzést készíthessenek.

Az előzetes munkánk szerint, ha az éghajlatváltozás nem enyhül, folyamatos felmelegedés várható, vagyis 10-20 év múlva a víz hőmérséklete továbbra is 0,5-0,7 Celsius-fokkal fog emelkedni évtizedenként

- tette hozzá a kutató.

Li Huan szerint bár a Balaton körüli kikötők növekvő mérete és száma önmagában nem befolyásolja a vízhőmérsékletet, azonban a tó körüli városi területek (a partvonal kétharmada városias) melegíteni fogják a tavat. Ezt támasztja alá a mostani kutatásuk, amelyben kitérnek arra is, hogy az emberi tevékenységektől (urbanizáció, feltöltések) is nőhet a hőmérséklet. Hozzáteszik: a részletes hőmérséklet-változások megértése segíthet abban, hogy jobb környezetvédelmi, vízgazdálkodási és turisztikai stratégiákat készíthessenek a Balatonnál.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az utóbbi években a Balatonnál is jellemző enyhébb telek és melegebb nyarak kedvező feltételeket teremthetnek a nem őshonos fajok, például bizonyos szubtrópusi és trópusi algák, halak és növények számára, amelyek így az őshonos fajokkal versenyezhetnek. Ha a hűvösebb körülményekhez szokott őshonos fajok nem tudnak elég gyorsan alkalmazkodni a változó éghajlathoz, akár a kihalás is veszélyeztetheti őket.

Noha az őshonos fajok bizonyos mértékig képesek alkalmazkodni a körülményekhez, a környezeti változások üteme meghaladhatja alkalmazkodóképességüket. Ez jelentős változásokat eredményezhet a balatoni ökoszisztéma szerkezetében és működésében, és így az ellenállóbb nem őshonos fajok dominálhatnak

- hangsúlyozta Tóth Viktor tudományos főmunkatárs.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?