Laczik Dénes, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóság erdészeti referense szerint az erdei fajok állományai az utóbbi évtizedekben stabilnak mondhatók. A csökkenő állományú fajok költőpárjainak száma nem feltétlenül vagy nem bizonyítottan az erdőgazdálkodás miatt fogyatkozik, sok esetben a klímaváltozás áll a háttérben. A speciális élőhelyi igényű fajok, például a kis légykapó állományai azonban az élőhely átalakulása miatt tűnhetnek el, melynek lehet oka az erdőgazdálkodás is, legalábbis a nem eléggé körültekintően elvégzett fakitermelő tevékenységek akár meg is szüntethetik egy-egy faj élőhelyét. A költési időszakra ütemezett fák kidöntése, a gépek mozgása sok áldozatot követel a madarak közül. Az intenzíven terjedő fafajok térhódítása az őshonos fafajok elől veszi el a területeket, így az utóbbiakhoz kötődő állatok eltűnhetnek az adott területről. A klímaváltozás az erdőgazdálkodókat is változtatásra szorítja, szárazabb, melegebb klímának ellenálló fafajtákat ültetnek az erdősítésekbe. Laczik Dénes szerint a modern ember szereti a rendet, még a természeteshez legközelebbinek tűnő erdei élőhelyeken is, így gyorsan eltakarítja az erdőből a betegség miatt elpusztult vagy a vihar által sújtott holtfát. Ám kutatások bizonyítják, hogy az erdőben élő fajok több mint egyharmada kötődik valamilyen formában a holtfa jelenlétéhez - mondta az Agrárszektornak a szakember. A legismertebb holtfa-hasznosítók a harkályok, hiszen kivésik a faanyagban élő ízeltlábúakat. Odúkészítő tevékenységükkel élőhelyet hoznak létre más madárfajoknak, például a cinegeféléknek, a seregélynek vagy a légykapóknak, de akár emlősök, pelék, mókusok, denevérfajok számára is. Mindemellett utat nyitnak a fát lebontó szervezeteknek, gombáknak. A nemzeti park munkatársa szerint a maihoz képest korábban sok faanyag maradhatott egy fakitermelés után az erdőben, túl nagy ráfordítást jelentett volna mindent összeszedni. Ma viszont a korszerű gépek a legvékonyabb ágakat is képesek összegyűjteni, hogy az az aprítás után egy erőmű kazánjába kerüljön.

 - tette hozzá Laczik Dénes. Kiemelte, a mezőgazdasági terület vegyszerhasználat nélkül nagyon hasonlít egy természetes gyephez, melyhez számos madárfaj kötődik. Erdőben nem lesz mezei pacsirta, parlagi pityer vagy sárga billegető, csak mezőgazdasági területen vagy természetközeli gyepekben bukkanhatunk rájuk. A rovarirtó szerek alkalmazásával viszont lecsökkentjük a táplálékállatok számát, a táplálék mennyiségének csökkenése pedig erősen összefügg azzal, mennyi madarat képes eltartani egy terület. A közelmúltban végzett felmérések azt mutatják, hogy a mezőgazdasági területen költő madárfajok állománya összességében csökken az utóbbi évtizedekben. A művelt területeken nagy kiterjedésben egy növénykultúra található, a területek közötti egykori elválasztó sávok, mezsgyék egy része eltűnt. Több helyütt kiirtják a bokrokat a gyepterületek agrártámogatása miatt. Ez a folyamat Nyugat-Európában korábban lezajlott, ezért lett közösségi jelentőségű madárfaj például a tövisszúró gébics és a karvalyposzáta, hiszen onnan vagy eltűnt, vagy nagyon megritkult az állomány. Uniós csatlakozásunkkor ezekből a madárfajokból jelentős állományaink voltak, mára az árokpartok, mezsgyék, cserjések, bokrosok kiirtása miatt közelítünk a nyugat-európai szinthez. A mezőgazdasági területen költő madárfajok állományai mellett a repülő rovarokkal táplálkozó madárfajok állományindexei is drasztikus csökkenést mutatnak Magyarországon is - tudta meg lapunk.

 - jegyezte meg Laczik Dénes.

Laczik Dénes szerint hasonló a helyzet a ragadozómadarak esetében is, hiszen a táplálékállataik állományának csökkentését célzó rágcsálóirtás negatívan befolyásolja a szaporulat csökkenésén túl az egyedek túlélési képességét is, egyre többször találkoznak mérgezésben elpusztult vagy ápolásra szoruló ragadozó madarakkal a szakemberek. Adódik a kérdés, mit tehet az átlagember a madarak élőhelyeinek megőrzése érdekében. Az erdészeti referens úgy véli: a laikus embernek el kellene viselnie a "rendetlenséget" az erdőben, a szúnyogcsípést, a településeken élő madarak zajongását és az élettevékenységeik során keletkező egyéb kellemetlenségeket.

 - hangsúlyozta az az erdészeti referens.

Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője szerint Európában és Magyarországon az erdők madárállományi jóval stabilabbak - bár a problémák már itt is kezdenek érezhetővé válni -, nagyobb problémák a mezőgazdasági területeken jelentkeznek. A szakember az Agrárszektornak elmondta: Nyugat-Európában az agrárterületek madárállományainak körülbelül 60 százaléka eltűnt az elmúlt 70 év alatt, hazánkban pedig mintegy 30 százalékkal csökkent az agrártáj madárállománya az elmúlt 15 évben. Az előbbiek hátterében elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság áll Orbán Zoltán szerint. Mint mondta, az unió területalapú agrártámogatási rendszere arra ösztönzi a gazdákat, hogy minél több területet hasznosítsanak, így több helyütt felszántják a földutakat, a vízelvezető csatornákat, a mezővédő erdősávokat is. Természetesen ez nem célzott pusztítás, de a művelt területek révén a természetes élőhelyek eltűnnek. Mindemellett a kemizálásnak is jelentős hatása van a madárállományra a szóvivő szerint. A második világháború előtt inkább kisparcellás, mozaikos - sokkal változatosabb tájhasználattal működő gazdálkodást folytattak az emberek, utána viszont megindult a nagyüzemi mezőgazdaság. Az azonos növénykultúrákkal vetett nagy területek optimális körülményeket jelentenek a kártevőknek, hiszen eltűnt a természetes táj jó része, így a kártevők ellenségei sem tudnak megélni. A nagyüzemi mezőgazdaság tehát magával hozta a kártevőinváziót, ez pedig az agrárkemizálást, egyre újabb és újabb szerek jelennek meg. A rovarölő, rágcsáló- és gyomirtó szerek viszont soha nem pusztítják el az összes célzott kártevőt, s amik túlélnek, azok alkalmazkodnak, ellenállóvá, rezisztenssé válnak. Ezért kell a gazdáknak egyre erősebb szereket mind nagyobb mennyiségben használni, ami szintén fenntarthatatlan. Orbán Zoltán azt is elmondta: négy éve jelent meg egy német tanulmány, ami szerint Németországban a védett területeken a repülő rovarállomány 70-75 százaléka kihalt. Ugyanakkor a madárállományok mind jelentősebb részének egyedszáma is csökkent mára.

 - tette hozzá Orbán Zoltán. Kiemelte, néhány madárfaj, a feketerigó, a széncinege, a zöldike ugyan jól érzi magát a civilizált, települési környezetben, ám más madárfajokból mintegy 600 millió egyed tűnt el az Európai Unió területén 1980 és 2017 között, ami 17-19 százalék összesített állománycsökkenést jelent. A házi veréb állományának 50 százaléka kihalt az Európai Unióban, a klasszikus agrármadárnak számító fogoly állományának 91 százaléka pusztult ki hazánkban. A tavalyi év madarának választott cigánycsuk 51 százaléka hiányzik Magyarországon, pedig utóbbi már egy néhány száz négyzetméteres magaskórós árokparton is képes fészkelni. 

 -  tájékoztatott a szóvivő. Hozzátette: szerencsére ismerjük azokat a többnyire rendkívül egyszerű módszereket, melyek segíthetnek, hogy jobban, természetbarát módon működhessen a nagyüzemi mezőgazdaság, ilyen lehet többek között a kezeletlen mezsgyeszegélyek meghagyása is, ami ráadásul munka és üzemanyag-megtakarítással is jár.