Újdonságra éhes gazdáknak: így tehetsz csodát a földeden

agrarszektor.hu
A digitalizáció és az okoseszközök használata a világ minden iparágában egyre népszerűbb. Ez lehet az oka annak, hogy már a mezőgazdaságba is látványosan beszivárgott, és egyre több olyan mobilalkalmazás jelenik meg a piacon, amely a gazdák számára is hasznos lehet. Összegyűjtöttünk négy olyan applikációt, amelyek között akad, amelyik a különböző növényvédelmi problémákra nyújthat megoldást, van amelyik az egyes hiánybetegségek meghatározásában segíthet, de van olyan is, amely képes rögzíteni az egyes munkafolyamatokat.

1. Yara CheckIT

Ez az alkalmazás magyar nyelven is elérhető. A felhasználók az applikációban található fotógyűjtemény segítségével gyorsan és egyszerűen felismerhetik az esetleges tápelemhiányokat, illetve tüneteket, majd azonosíthatják a növényen előforduló hiánybetegségeket. Ezt követően a tüneteknek a növényen való előfordulása, illetve a tünetek feltételezett oka szerint tovább szűrhetik a betegségeket. Miután megtörtént a hiánybetegség okának meghatározása, az alkalmazás további információkkal szolgál azzal kapcsolatosan, hogy az adott hiánybetegség miként befolyásolja a növény fejlődését, mely talajtípusoknál fordul elő leginkább, és mely tényezők tudják még tovább rontani azt. A CheckIT emellett műtrágyázási javaslatokat is nyújt a beazonosított hiánybetegségek kezeléséhez.

2. Agro-Assist

Ez a magyar nyelvű elektronikus agrárgazdálkodási napló  mobil, valamint webes felüleleten is elérhető. Az alkalmazás segítségével a gazdálkodási terület(ek) csapadékadatai folyamatosan nyomon követhetők heti, havi és tenyészidőszak bontásban is, emellett az applikáció kártevő riasztást is tartalmaz. Az alkalmazásban gazdálkodási területenként és termesztett növényenként az összes fontos adat és munkafolyamat rögzíthető. Az alkalmazásban lehetőség van az adott területre és növényre-hibridre vonatkozó adatok napi bevitelére, fotónapló készítésére, emellett pedig emlékeztetők is beállíthatók az egyes munkafolyamatokhoz kapcsolódóan. Az applikációban az alábbi adatok rögzíthetők: napi csapadékmennyiség, öntözés, szántóföldi munkák, trágyázás, növényvédelem, kártevők és kórokozók.

3. CropDiagnosis

Ez az angol nyelvű alkalmazás google play-ről letölthető, de egyszerű használata miatt, a nyelvet nem ismerők is használhatják. Az applikáció segít meghatározni a növényt károsító kártevőt vagy kórokozót, majd terméket ajánl a növényvédelemre, személyre szabott listát készít a szükséges növényvédő-szerekről, és részletesen megadja az alkalmazás menetét. A probléma azonosításához a felhasználónak részletesen be kell írnia az applikációba a növényre vonatkozó legfontosabb adatokat, valamint a fennálló tüneteket, és a károsítás néhány jellemzőjét. 

4. Xarvio Scouting

Ez az angol nyelvű alkalmazás elérhető app store-ban, de letölthető google play-ről is. Az applikáció képes észlelni és azonosítani az okostelefonnal készített fénykép segítségével a termőföldet ért különböző stresszhatásokat. Az alkalmazás használata egyszerű, elég ugyanis ha készítünk egy képet a termőföldön sétálva, és rengeteg információt megtudhatunk róla az applikáció segítségével. Azonosítja például a gyomokat, meghatározza, illetve megszámolja a sárga csapdákba ragadt rovarokat, felismerni a különböző betegségeket, és elemzi az egyes levélkárosodásokat. Minden, amit a séták során tapasztalunk, egy naplóban lesz dokumentálva. Az applikáció ugyanakkor rendszeresen értesítést küldd majd a területünkre vonatkozó lehetséges kockázatokról és fenyegetésekről is.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 4. 09:16