Ilyen forrósággal még nem indult iskolaév Magyarországon

Ilyen forrósággal még nem indult iskolaév Magyarországon

MTI
Nincsenek könnyű helyzetben a gyerekek, szeptemberben szokatlanul forró időjárás mellett indul meg az tanítás az iskolában, a nyáron is melegnek számító 32-36 fokos kánikula lesz a héten. A termelők sem örülhetnek: kis eséllyel legfeljebb csak az északnyugati országrészben várható csapadék.

Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A Kelet-európai-síkság fölött jár az a hidegfront, amely meghozta Európa északnyugati, északi részére a felfrissülést, a csúcsértékek arrafelé nagyrészt 20 fok körül alakulnak.

Csapadék elsősorban az említett fronthoz kötődően fordul elő, de egy hidegcsepp hatására az Ibériai-félsziget és Franciaország környékén is nagyobb számban képződnek záporok, zivatarok. A Kárpát-medencében változatlanul kitart a meleg és nagyrészt száraz idő, zápor, zivatar legfeljebb egy-egy helyen alakulhat ki.

EZ IS ÉRDEKELHET

Eső legfeljebb nyugaton lehet, máshol marad a kánikula

Idehaza vasárnap és hétfőn is sok napsütésre számíthatunk a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Csapadék az ország legnagyobb részén nem várható, legfeljebb egy-egy zápor, zivatar alakulhat ki napközben - nagyobb eséllyel az északi és nyugati tájakon. A keleti országrészben olykor megélénkülő északkeleti szél estére mérséklődik.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Nincs remény: marad a hőség
Növény

Nincs remény: marad a hőség

Szél lesz, és kisebb csapadék is előfordulhat, de a lényeg nem változik: továbbra is a kánikula a meghatározó.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. szeptember 14. 14:01