Kínába szállítják a magyar libatollat: luxusmárka veszi meg a hazai árut

Kínába szállítják a magyar libatollat: luxusmárka veszi meg a hazai árut

MTI
Magyar libatollat szállít a GUVET kínai ruházati luxusmárkának, és ezzel a legnagyobb kínai libatoll-beszállító lesz az FBZ Hungária Kft., az erről szóló megállapodást Budapesten jelentették be sajtótájékoztatón.

Baradács László, a magyar családi tulajdonú FBZ Hungária Kft. alapítója és vezérigazgatója elmondta: a megállapodás évi több millió dollár értékű forgalmat jelent. A kínai gyártó dzsekijeit 600 és 3000 dollár közötti egységáron értékesítik. Kiemelte: a 12 ezer négyzetméteres kecskeméti központ az egyik legnagyobb gyártókapacitással rendelkező tollüzem Európában. Fő tevékenységük az egyedi vevői igényeknek megfelelő minőségű liba-, illetve kacsapehely és toll alapanyagok gyártása. Az általuk gyártott alapanyagot jellemzően az outdoor ruhaipari termékek, valamint paplanok és párnák töltőanyagaként használják. 

Csorbai Attila, a Magyar Baromfi Terméktanács elnöke elmondta, hogy jelenleg Európa alig néhány országában, köztük Magyarországon folyik víziszárnyas-tenyésztés, a teljes európai baromfitermelés 80 százaléka csirke, 15 százalék pulyka és alig 5 százalék a víziszárnyas. Magyarország jelentős víziszárnyas-ágazattal és ehhez kapcsolt iparágakkal rendelkezik, ezt földrajzi elhelyezkedése és éghajlati adottságai tették lehetővé.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?