Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2024.09.29. vasárnap
Nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen naposra fordul az idő
Nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen naposra fordul az idő
Napközben egyre többfelé kell esőre számítani, emellett reggel délnyugaton, a déli óráktól délkeleten is előfordulhatnak zivatarok
A metszés egy olyan munka, amihez kiskertekben sokan félve fognak hozzá, ezért lehet, hogy inkább elhanyagolják.
Nagyrészt erősen felhős vagy borult idővel indul a nap, de napközben dél felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet
Fátyolfelhős idő várható, illetve gomolyfelhők is képződnek, emellett az ország nagy részén több órára kisüt a nap
A déli óráktól nyugat, délnyugat felől csökken a felhőzet - késő délután, estefelé az északkeleti megyékben is -, az ország nagy részén több órára kisüt a nap
Egyre nagyobb teret hódíthat magának a mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban is.
Nyugat felől megvastagszik a felhőzet, illetve egy széteső, gyengülő félben lévő csapadékzóna halad keleti irányba, amely az északkeleti, keleti tájakat csak késő délután, este érheti el, addig ott szűrt napsütés várható
Túlnyomóan napos, száraz időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel
Jobbára felhőtlen, száraz idő lesz általában mérsékelt légmozgással
Derült, napos, száraz idő várható általában mérsékelt légmozgással
A délnyugati tájak mellett az északkeleti, délután az északi tájakon is előfordulhatnak felhősebb időszakok, máshol napos idő várható
A kezdetben még felhős tájakon is szakadozik a felhőzet, és a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés várható
Kalászosainkban a gyomok fejlődési zavart okoznak a víz és tápanyagok elvonása révén. Ennek elkerülésére az ősszel végzett gyomirtás ad lehetőséget.
A nyugati, délnyugati tájakon és a főváros környékén kialakuló réteges felhőzet napközben fokozatosan szakadozik, gomolyosodik - néhol maradhatnak tartósan felhős tájak
Nagyrészt erősen felhős, főként nyugaton, délnyugaton borult idő várható sokfelé esővel, záporral, a legnagyobb mennyiség a délnyugati országrészben eshet
Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, és továbbra is többfelé várható váltakozó intenzitású eső, szitálás
Általában erősen felhős vagy borult idő lesz
Reggel keleten, délig északkeleten is megnövekszik a felhőzet, majd nagyrészt erősen felhős, borult idő várható országszerte kiadós esővel, záporral
A nyár folyamán több bejelentés érkezett Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből az elszaporodó kártevőkről.
A legfrissebb felmérés szerint 10-12 ezer medve lehet Romániában, a hosszú távú megoldás továbbra is bizonytalan.
Nagy István szombaton bejelentette, órákon belül felszámolják a telepet, ahol a napokban ismét megjelent a vírus.
Sokszor már tavasszal is van vízdeficitje a talajnak, azaz az öntözést nem naptárhoz, hanem a környezeti körülményekhez igazodva kell elkezdni.
A napokban immár ötödik alkalommal jelent meg a vírus Magyarországon, ezúttal Rábapordány településen.
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Hajdú-Bihar vármegyében a Nébih laboratóriuma.
A Syngenta Minden Szem Számít kezdeményezése a kalászosok termésének fenntartható növelését célozza és átlagosan 465 kg/ha terméstöbbletet eredményezett.
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Az SDI (Felszín alatti csepegtető öntözés) a mikroöntözés fogalmához talán leginkább közel eső öntözési mód, amivel a gyökérzónába juttatjuk az öntözővizet, és ezzel együtt a vízbe kevert tápanyagot.
A teljesítmény és a kényelem tökéletes egyensúlya