Kína bekeményít: durva választ adott a vámokra

Kína bekeményít: durva választ adott a vámokra

MTI
Kína kedden közölte, hogy dömpingellenes vizsgálatot indít a Kanadából származó repcére, és elítélte Kanada egyoldalú korlátozó intézkedéseit, miután Ottawa vámokat vetett ki a kínai elektromos járművekre.

Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Kanada Kínába irányuló repceexportja jelentősen megnövekedett, és a gyanú szerint a dömping elérte a 3,47 milliárd dollárt, ez a mennyiség 170 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest és az árak folyamatos csökkenése mellett. A kanadai fél tisztességtelen versenye miatt a kínai repcével kapcsolatos hazai iparágak továbbra is veszteségeket szenvednek el

 - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium, hozzátéve, hogy Kína vizsgálatot indít egyes kanadai vegyipari termékekkel kapcsolatban is.

A kínai vizsgálat bejelentésére azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió után Kanada is bejelentette, hogy 100 százalékos vámot vet ki a kínai elektromos járművek importjára, és 25 százalékos vámot szabott ki a Kínából importált acélra és alumíniumra is.

Kína határozottan elítéli és ellenzi Kanada Kínából származó importtal szemben hozott diszkriminatív és egyoldalú korlátozó intézkedéseit, több érintett fél ellenvetése ellenére is

- mondta a kereskedelmi minisztérium szóvivője egy nyilatkozatban. Kína Kanadába irányuló elektromosjármű-exportjának nagy része a Tesla sanghaji gyárából származik. 2023-ban a Vancouverbe irányuló kanadai autóimport 460 százalékkal, 44356-ra ugrott meg éves szinten, miután a Tesla megkezdte a sanghaji gyártású elektromos járművek szállítását Kanadába, ahol a helyi kínai cégeknek egyelőre nincs jelentős szerepe ezen az exportpiacon.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. szeptember 15. 14:34