A Földművelésügyi Minisztérium a közelmúltban jelentette be, hogy elindítja a nemzeti takarmányfehérje programot, amely egy nagyléptékű, a hazai élelmiszergazdaság csaknem teljes vertikumát érintő kezdeményezés. Miért van szükség a programra, és mik a fő célkitűzései?
A nemzeti fehérjeprogram célja az, hogy Magyarországnak ne a külpiacokról kelljen biztosítania fehérjenövény-ellátását, tehát függetleníthessük magunkat a GMO-s állati takarmányokat is tartalmazó külső behozataltról. Azt szeretnénk elérni, hogy a hazai élelmiszergazdaság számára szükséges fehérjemennyiséget inkább itthon, GMO-mentes környezetben termeljük meg.

Mi az oka ennek a nagymértékű import-függőségnek?
Az egyik fő ok a hazai vetésszerkezet struktúrája. A kukorica és a búza a teljes vetésterület felét adja, több mint 2 millió hektárt. A napraforgó és a repce közel 800 ezer hektárt foglal el, és a maradékon osztozik a többi növény. Hiányoznak tehát a takarmányozás és az élelmiszer-előállítás szempontjából is rendkívül fontos fehérjenövények, amelyeknek a legnagyobb bázisa a világ többi országához hasonlóan a szója.

Bár az utóbbi időben a szója hazai vetésterülete elsősorban a támogatási rendszer ösztönzőinek köszönhetően örvendetesen megnőtt - 43 ezer hektárról 60-70 ezer hektárra -, még mindig kevésnek bizonyul. Míg a magyar állattenyésztés és élelmiszeripar számára évi 500-600 ezer tonna szója szükséges, az említett vetésterületen a tavalyi évben mindössze 180 ezer tonna szóját állítottunk elő, ráadásul ennek jelentős hányada exportra került. Döntő mértékben szorulunk tehát importra, amivel az alapvető probléma az, hogy míg a Magyarországon megtermelt szója az alaptörvényben deklarált követelményeknek megfelelően GMO-mentes, addig a külföldről behozott áru GMO-s takarmány is lehet. A világ szójatermesztésének 90-95 százaléka ugyanis génmódosított, és ennek meghatározó részét három ország adja: az Egyesült Államok, Brazília és Argentína.

A GMO-kérdés megosztó, és bár lépten-nyomon szembejön velünk, a laikusok számára még mindig követhetetlen, hogy mi a gond a GMO-val.

A GMO-ügy szakmai és politikai kérdés is. Valóban nincs egyetértés abban a tekintetben, hogy a GMO milyen veszélyeket jelent az egészségre vagy a környezetre nézve, hiszen ennek nagyon sok összetevője van. Az azonban biztos, hogy a genetikai módosítás olyan mértékű beavatkozást jelenthet a kultúrtájba, a környezetbe, olyan mértékben alakíthatja át a biodiverzitást, aminek, bár a rövid távú hatása kevésbé markáns, hosszú távon kiszámíthatatlan. Az alaptörvényben deklarált követelmények lefektetésénél is ez volt a fő szempont.

 Úgy gondolom, hogy hosszú távon ez nagyon nagy és kemény küzdelem lesz, de szakmailag egyértelműen előnyökkel jár a GMO-mentesség.

Magyarországon a szójatermelésnek objektív akadályai vannak, mivel meleg- és vízigényes növénynek számít. Hiába nő a vetésterület, a teljes mennyiséget hazai termeléssel valószínűleg nem lehet kiváltani, mert ehhez nincsenek meg a természeti adottságok. Milyen reális lehetőségeink vannak a szójaágazat fejlesztésére?
A kérdés ennél komplexebb. Nyilvánvaló, hogy ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy az a szójamennyiség, amit Magyarországon felhasználunk, előállítható-e hazai viszonyok között, akkor a válasz az, hogy nagy valószínűséggel nem. Ám ha a kérdés úgy merül fel, hogy a fehérjeszükségletünket tudjuk-e biztosítani saját forrásból, importkényszer nélkül, akkor a válaszom igen, ennek már megvannak a lehetőségei. A program az egész hazai termesztéstechnológia, és a teljes mezőgazdasági szerkezet átalakítását is maga után kell, hogy vonja. Ez nyilvánvalóan elképzelhetetlen állami szerepvállalás nélkül.

Természetesen nem egy néhány napos vagy hetes programról beszélünk, mert többek között egy nagyon komoly kutatás-fejlesztést kell lebonyolítanunk. Ennek eredményeképp nemcsak a szójatermesztésben tudunk majd innovációkat felmutatni, hanem más fehérjenövény alternatívákat is meghatározunk. Itt alapvetően a magas fehérjetartalmú pillangósvirágú növények jöhetnek számításba, mint pl. a lóbab vagy a borsó, amelyeket ugyancsak messze a lehetőségeink alatt termesztünk.

Magyarországon jelenleg kb. 60-70 ezer hektáron termesztünk szóját, de a potenciál ennél lényegesen nagyobb, nagyságrendileg 200-250 ezer hektár.

A szója talajra gyakorolt hatása vetésforgóba illesztve kedvező, kiváló elővetemény a kalászosoknak is, de a gazda csak akkor fogja termeszteni, ha versenyképes a termény. Ez egy olyan feladat, amiben a nemesítőknek és a technológiai kutatásokkal foglalkozóknak is szerepet kell vállalniuk. Emellett nagyon fontos feltétel az öntözésfejlesztés is, mert biztonságosan, gazdaságosan, versenyképesen szóját termeszteni csak öntözéssel lehet. Ehhez nagyon komoly fejlesztéseket kell véghezvinni az országban, hiszen ma 80-100 ezer hektárt tudunk öntözni.

Van-e meghatározott időtáv, amelyen belül meg kell valósítani a programot? Ki vesz részt a program kialakításában, és rendel-e célzott forrásokat ehhez a kormány?
A nemzeti fehérjeprogram szükségszerűségét a kormány néhány héttel ezelőtt határozta meg, ezt követően kapta meg feladatként a Földművelésügyi Minisztérium, ennek háttérintézményeként pedig a NAIK, hogy dolgozza ki a program alapvető irányait. A feladatunk az, hogy a munkába minden olyan szereplőt bevonjunk, aki ebben érintett, érdekelt, illetve tudásával hozzá tud járulni egy ilyen program összeállításához, majd sikeres megvalósításához. Ez a NAIK szellemi bázisán kívül jelenti az érintett felsőoktatási intézményeket, ágazati szervezeteket, érdekképviseleteket, azokat a cégeket, vállalkozásokat, amelyek az innovációban is élen járnak, és a hasznosítás oldaláról tudnak segíteni. Az időtávra vonatkozóan konkrét elvárás nincs, de úgy látjuk, hogy egy minimum 3-4 éves programban lehet gondolkodni.

Az elmúlt években-évtizedekben több fehérjeprogram is elindult, de nem sok sikerrel. Mennyiben más a mostani kezdeményezés?
Valóban voltak már korábban is hasonló programok, azonban látni kell, hogy azóta számtalan fejlesztés zajlott le a mezőgazdaságban. Nyilvánvaló, hogy kizárólag egy komplex és átfogó, több modulból álló programban lehet gondolkodni, amelynek a megvalósítása sem egyik napról a másikra történik meg, viszont sokkal optimistább vagyok, mert számtalan új forrás és lehetőség áll rendelkezésre, ami bővíti a palettát. Nagyon sok új nemesítési irány indult el, fejlődött a termesztéstechnológia, és megjelentek olyan ágazatok is, mint pl. az energetikai ipar vagy az élelmiszer-feldolgozás egyéb területei, amelyek nagy fehérjetartalmú takarmányt állítanak elő melléktermékként. Ilyen pl. az etanol- vagy az izocukor-előállítás melléktermékeként képződő CGF vagy DDGS, amiből Magyarországon évente legalább 500 ezer tonna keletkezik. Ez ugyancsak egy alternatíva a szójával szemben.

Melyek az innováció és a kutatás-fejlesztés fő irányai?
Egy összetett kérdésről van szó, így a kutatások is többirányúak. Magukban foglalják egyrészt a növénytermesztési irányt, tehát a nemesítést, a technológiafejlesztést, új fajok, fajták szelekcióját, valamint az öntözési technológiák fejlesztését. Fontos feladat a nagy fehérjetartalmú ipari, illetve energetikai hasznosítás melléktermékeinek feltérképezése. A takarmányozás területén pedig elengedhetetlen az állatfajra, fajtára kidolgozott új receptúrák létrehozása.

További problémákat vet fel, hogy a most megtermelt GMO-mentes szója sem marad az országban, hanem exportpiacokon értékesítik, mert jó árat fizetnek érte. Hogyan lehet itthon tartani a magyar GMO-mentes szóját?
Ez elsősorban az állattenyésztés versenyképességének kérdése. A GMO-mentes szója pillanatnyilag egy prémium termék, feláras alapanyag, ami a piacon 20-30 százalékkal magasabb áron értékesíthető. A versenyképesség erősítésével piaci alapon is megoldódik a probléma. Jelenleg azonban úgy látom, hogy állami szerepvállalás nélkül ez irreális elképzelés, tehát elkerülhetetlen, hogy akár nemzeti, akár uniós szinten a támogatásoknak részük legyen egy ilyen programban.

Mi a gond a hazai állattenyésztéssel? Milyen fejlesztésekre lenne szükség a versenyképesség érdembeli növelésére?
Nagyon nehéz és sokrétű kérdés ez. A hazai állattenyésztési ágazat számos területen néz szembe kihívásokkal, szükség lenne a hazai fajták génállományának megőrzésére és az ország technológiai lemaradásának ledolgozására. Magyarországon léteznek versenyképes állattenyésztő gazdaságok, amelyek már csúcstechnológiával és világszínvonalú génállománnyal dolgoznak. Fontos szempont azonban, hogy ezek a gazdaságok nemcsak állattenyésztést végeznek, hanem vertikális integrációban gondolkodnak. A teljes termékpályát végigviszik, az alapanyag-előállítástól a feldolgozásig működnek, és kevésbé kiszolgáltatottak a külső piaci körülményeknek. Magyarországon ebben a tekintetben még fejlődnünk kell, a cél az, hogy egymásra épülő integrációs rendszereket alakítsunk ki. Fontos, hogy a legmodernebb csúcstechnológiákat alkalmazzuk, ez az állattenyésztésünk érdeke is.

Az informatika, a digitalizáció egyre erőteljesebben nyer teret a növénytermesztésben és az állattenyésztésben is, és lehetőséget ad a versenyképesség akár 30 százalékos javítására is. Ez nem irreális elképzelés, hiszen ki gondolta volna 8-10 évvel ezelőtt, hogy majd lesznek vezető nélküli traktorok, vagy úgy lehet végigmenni egy állattartó telepen, hogy a trágya elhordására nincs szükség emberi kézre. 10-15 éven belül a területen óriási változásokra kell felkészülni, ami ma még elképzelhetetlen, az akkor a mindennapi valóság lesz - és ebben nem szabad lemaradnunk.

A következő évek alapvető változásokat hozhatnak az ágazatban, mert 2020 után számolni kell a támogatási rendszer leépülésével, átalakulásával. Hogy hogyan, és milyen mértékben, azt csak sejteni lehet még. Mire számíthatunk ezen a téren?
Az, hogy mire van támogatás, szakmapolitikai kérdés, fontos, hogy a szakmai szempontok erősen érvényesülnek. A jelenlegi támogatási rendszer már szerencsére közelebb áll a szakmai józansághoz, mint a korábbiakban. A szójatermesztés és a fehérjenövények támogatása például már létező elem, és szakmailag okkal támogatható cél. Ez a szemléletmód uniós szinten is erősödik, és hosszabb távon az olyan támogatások előtérbe kerülése várható, amelyek valamilyen vállalással járnak a versenyképesség növelése érdekében. A támogatáspolitika ebben az értelemben nagyon jó "gazdaorientáló" tud lenni.