2024. december 4. szerda Borbála, Barbara

Európában mi támogatjuk leginkább a dohánytermelést, mégis kevés a füstölnivalónk

Agrárszektor
Magyarországon 2018-ban 3253 hektáros termőterületen 5448 tonna dohány termett, ami 20 százalékkal marad el a 2017-es 6802 tonnás terméseredménytől. Úgy tűnik, a termelés csaknem egymillió forintos támogatása nem elég hozzá, hogy fenntartsa a termelési kedvet. Az agrárszektor.hu megkérdezte, hogyan látja ennek okát maga a termelő.

Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz)  éves termelési jelentése szerint tavaly a Virginia termőterülete 95, míg a Burley-é 36 hektárral csökkent 2017-hez képest, előbbi fajtánál 18, míg az utóbbinál 29 százalékkal volt kevesebb a betakarított termés mennyisége. A dohány felvásárlási ára a Virginia-fajtacsoportnál 2018-ban kilogrammonként átlagosan 587 forint, míg a Burley-nél 483 forint, ehhez képest 2017-ben egy kilogramm Virginiáért átlagosan 571, míg a Burley-ért 473 forintot fizetett a két nagy felvásárló társaság.


Az érdekképviseleti szervezet adatai szerint Magyarországon 2018-ban 3253 hektáros termőterületen 5448 tonna dohány termett, ami 20 százalékkal marad el a 2017-es 6802 tonnás terméseredménytől, amelyet összesen 3380 hektáros területtől takarítottak be. Az átlagtermés hektáronként 1,675 tonna volt, szemben a két évvel ezelőtti 2,012 tonnához képest. A Virginia-fajtacsoport 2593 hektáron 4369 tonnát termett, ami hektáronként 1,685 tonnás átlagtermésnek felel meg. A Burley-t 660 hektáron termelték, az 1079 tonnás össztermés hektáronként 1,635 tonnás átlagot jelentett.

Eközben átmeneti nemzeti támogatás címén hektáronként 600 ezer forintot, termeléshez kötött csekély összegű juttatás keretében pedig további 300 ezer forintot kaphatnak a dohánytermelők Magyarországon - nyilatkozta Nagy István agrárminiszter 2017 őszén, hozzátéve, hogy

a területalapú támogatással együtt így több mint egymillió forinthoz juthatnak a gazdák.

A miniszter hangsúlyozta: ez az Euró­pai Unióban a legnagyobb összegű támogatásnak felel meg, ami a következő két évben (azaz 2019-ben is) tartható.

Két nagy problémánk van, amit a támogatás éppencsak ellensúlyoz: az egyre gyakoribb aszály és a munkaerőhiány"

 - nyilatkozta az agrárszektor.hu-nak egy 17 hektáron dohánnyal foglalkozó, nyírségi termelő. "Már az ültetése is nehézkes, de ott legalább gép segíti a dolgozók munkáját. A dohány szedése viszont kézzel történik, és akár két hónapon át is eltart. Tavaly már Ukrajnából kellett toborozni hozzá embereket. Tudom, hogy van a megyében egy gazdaság, ahol van dohánykombájn, nekünk ilyen nincsen... A levelek felfűzve szárításának ideje is elmúlt már, most mesterségesen, gázkazánnal szárítjuk, több fokozatban, hogy a levél színe, állaga és minősége megfelelő legyen az integrátor számára. Egy hektár termése 160 mázsa zölddohány volt tavaly, amiből a végén 20 mázsa szárított levél lett. Amíg fél hektárnyi termést idáig eljuttatunk, 20 fő munkájára van szükség" - sorolja a termelő, miért apad el olyan gyorsan a támogatás a termelésben.

Az aszállyal kapcsolatban a legfőbb gondnak azt tartja, hogy a nyírségi homokot kevés kultúra tűri olyan jól, mint a dohány, de a tavalyi időjárás már neki is sok volt. Öntözésre lenne szükség, de a térségben ez nincs megoldva. A Madosz már a tavalyi betakarítási szezont követően jelezte, hogy az aszály miatt a 2017-es évnél kevesebb és rosszabb minőségű dohánytermés várható. A Burley esetében nagyon kevés az öntözhető a terület, a Virginia-ültetvényeknek pedig körülbelül 65-70 százalékát tudták öntözni. Az általunk megkérdezett termelő az új pénzügyi ciklus támogatásaitól teszi függővé, hogy 2021 után is folytatja-e a dohány termelését.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?