Minden idők egyik legmelegebb júliusa volt a mostani: meddig tarthat ez még?

Minden idők egyik legmelegebb júliusa volt a mostani: meddig tarthat ez még?

MTI
A tavalyival karöltve az idei volt a harmadik legmelegebb július a világban a mérések kezdete óta - jelentette be csütörtökön az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálata (C3S), amely szerint az elmúlt hónapot szokatlanul magas hőmérsékletek kísérték Finnországtól kezdve egészen az Egyesült Államokig. Freja Vamborg, a szolgálat egyik vezető kutatója elárulta, hogy a globális átlaghőmérséklet tekintetében évről évre, vagy akár hónapról hónapra vannak kilengések. De végső soron, amit egyértelműen látunk, az egy globálisan észlelhető melegedés Az adatok szerint a tavalyival karöltve az idei volt a harmadik legmelegebb július a világban 2019 és 2016 júliusai után.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Európa tekintetében csak 2010 júliusa volt melegebb az ideinél. A Copernicus mérései 1950-ig nyúlnak vissza, ám rendszeresen egyeztetik őket a 19. század közepe óta gyűjtött feljegyzéseket őrző adatbázisokkal. Számos régiót sújtottak szélsőséges időjárási jelenségek idén júliusban, összhangban a kutatók előrejelzéseivel, amelyek szerint a globális felmelegedés hatására a hőhullámok rendszeresebbé és pusztítóbbá válhatnak, továbbá hevesebb esőzésekre kell számítani. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Az Egyesült Államokban és Kanadában júniustól mért rekordmagas hőmérsékletek több száz ember halálát és erdőtüzeket okoztak. Kínában, Belgiumban és Németországban szélsőséges esőzések okoztak halálos áldozatokat követelő áradásokat. Ausztrália trópusi északi részén az elmúlt hónapban mérték az eddigi legmagasabb napi maximumhőmérsékletet, míg Afrika északi részén "csaknem mindenhol" magasabb volt a hőmérséklet az ilyenkor szokásosnál. Néhány régióban, köztük Németországban és Oroszország egyes részein a szokásosnál hidegebb hőmérsékletet mértek.

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?